Blog
Két kezelés, 12 ezer hajszál, vadonatúj külső – Péter hajbeültetése
Péter először 2015 tavaszán keresett fel minket. Elmondta, hogy már régóta elégedetlen a homlokvonalnál és a fejtető hátsó részénél (a vertexen) lévő…
Patrik második hajbeültetése, 6000 hajszállal
Patrik hajhullása 35 éves korában kezdődött. Ilyen fiatalon még nem állt készen a kopaszodásra: látva, hogy mennyit fejlődött a technológia és hogy…
Teljes fedés lépésről lépésre! – Xavier hajbeültetés eredménye
Xavier egyike visszatérő pácienseinknek; az évek során több hajbeültetését is végeztük klinikánkon. Ebben a bejegyzésben szeretnénk bemutatni, hogyan értük el a fenti…
12 hónap, elképesztő változás – Noel hajbeültetése
A hátratolódott homlokvonal és a ritkás hajkorona akár 10 évvel is öregítheti az embert. Sokunkat zavar, ha a tükörképünk már nem néz…
6000 hajszál a kiváló hajbeültetés eredményért – János kezelése
János 2018. október 18-án vette fel a kapcsolatot klinikánkkal. Nem sokkal később már londoni irodánkban köszönthettük, hiszen időpontot foglalt állapotfelmérésre 2018. november…
Elképesztő változás 6000 hajszállal – Tamás hajbeültetése
Közvetlenül a műtét után még tisztán látszik, ha valakinek hajbeültetése volt. A kezdeti nyomok azonban eltűnnek, a páciensek pedig fokozatos változáson esnek át….
Dús és természetes hatású hajvonal – Kristóf hajbeültetése
A hajvonalunkat minden egyes nap látjuk a tükörben, fontos részét képezi megjelenésünknek és önképünknek. Mint ilyen, nem meglepő, hogy a hajvonal eredeti…
Az állapotfelméréstől a dús hajvonalig – Jerome hajbeültetése
Az első lépés sokszor a legfontosabb is. Ez a hajbeültetés esetében sincsen másként. Klinikánkon mindig egy állapotfelmérést javasolunk az első lépésként. Akár…
Hajvonal korrekció FUT kezelés után – Cyril FUE2 hajbeültetése
A hajbeültetés segítségével a hátrahúzódott hajvonal tartósan helyreállítható és tökéletesíthető, és újra dússá tehető a korábban megritkult terület a fejtetőn. Azonban egy…
A megfelelő hajelosztás megtalálása a legjobb eredményért – Szabolcs hajbeültetése
Szabolcs 2018. június 29-30-án esett át klinikánkon a FUE2 hajbeültetésen. Ebben a bejegyzésben végigvezetem Önt Szabolcs kezelésén a konzultációtól egészen a végeredményig….